„Te meddig akarsz élni?” - A kampány, amelyet azóta sem felejtettünk el

"Amikor fiatal lány voltam, én is rágyújtottam, mint a többiek. Nagyot szippantottam és jól esően kifújtam a füstöt" - kezdi Éva az időutazást. Azonban a a múltját már nem változtathatja meg, ahogy a jelent sem. Három rosszindulató daganat van a tüdejében és erről a dohányzás tehet.

Az októberi Még Idén téma apropójából elővettünk és leporoltunk egy régebbi anyagot. Korábban a Vous.hu készített egy interjút két fiatal sráccal, akik három videót forgattak a dohányzás súlyos következményeiről.

„Te meddig akarsz élni?” címmel még 2015 őszén készültek el a felvételek, amelyeket a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet kampányának részeként mutattak be. A kisfilmeket azóta már majdnem félmillióan látták. A visszajelzések szerint pedig megérte a befektetett munka. Ismerjétek meg Csányi Mártont és Kervárits Ádámot.

Azok, akik a videókban szerepelnek, mind hús-vér emberek, valódi betegségekkel, semmi színészkedés. Az volt a cél, hogy személyes hangulatúak felvételek készüljenek, ezért Marciék olyan embereket kerestek, akik hajlandóak saját tragédiájukon keresztül megmutatni egy végig dohányzott élet következményét.

„Volt, aki nyitott volt felénk, de volt olyan is, aki nem” – Kezdi Marci. „Nehéz lehet egy ilyen betegségről kamerák előtt beszélni. Olyan embereket szerettünk volna bemutatni, akik saját bőrükön tapasztalták a dohányzás súlyos következményeit." Marci és csapata az Y Media Team már 6 éve működik, még az egyetemi évek alatt alakultak. Azóta megbízásszerűen gyártanak filmes tartalmakat, videoklipeket és reklámfilmeket is. Ehhez a csapathoz csatlakozott később Ádám is.

„Jelenleg 5-10 kollégával dolgozunk együtt, de ez adott projekttől függ. A kampányanyagokat egy kisebb stábbal forgattuk, mert nagyon kényes dolog ennyire személyes témákat boncolgatni.” – folytatta Marci. Az ilyen, dohányzás elleni kampányok általában a daganatos megbetegedésekre helyezik a hangsúlyt, a fiúk azonban továbbmentek. Fókuszba a végtagvesztést, a gégemetszést és a CODP betegséget helyezték (krónikus obstruktív tüdőbetegség – a szerk.).

Fontosnak tartották azt is, hogy ne vigyék túlzásba a sokkolást, hiszen ez a filmes eszköz egy bizonyos ponton túl már nem hat a nézőkre. „Az interjú személyesebb részletei nem kerültek bele az anyagba, ezek hatványozták az egyén tragédiáját. Például az amputált lábú férfi húsz percet tudott egy helyben ülni, utána le kellett feküdnie” – vette át a szót Ádám. „Maga a tudat is borzasztó volt, hogy csak ennyit tud ülni, és a frissen amputált lába miatt még így is komoly fájdalmai voltak. Ezt nem akartuk megmutatni.”

Marci úgy gondolja, hogy „a cigizésnek létezik vonzó oldala, amit kár lenne letagadni. „Minden olyan kampány, ami a jó dolgokat próbálja elfedni, vagy mellékesen kezelni, eleve hamis. Nem véletlenül dohányoznak az emberek”

A vonzó oldal bemutatása volt a hook, vagyis az az elem, ami berántja a nézőt és kíváncsivá teszi.„Mivel az a néző, aki dohányzik, ugyan azokat a mozzanatait szereti a dohányzásnak, mint amelyeket a szereplőink elmondanak, könnyebb azonosulni velük és sokkal elrettentőbb a negatív hatás” – tette hozzá Ádám.

Az üzenet vitathatatlanul célba ért. Még csak a gyártási fázisban jártak a fiúk, amikor ismerőseik az utolsó cigit is elnyomták. Marci elmesélte, hogy a forgatócsoportban volt egy srác, aki végig nézte még a nyers anyagot és elhatározta, nem fog rágyújtani többet. Ádám pedig még a forgatások alatt küldött részleteket a dohányzó ismerőseinek, akik a látottak hatására hasonlóan döntöttek.

A fiúkra is nagy hatással volt a projekt, Ádámnak például lelkileg megviselte a betegekkel való találkozás. "Amikor beszélgettünk velük és valamennyire betekintést nyerhettünk az életükbe, hogy valójában nincsen remény és már a családtagjaikat is nagyon ritkán látják." Eközben Marci egy kicsit máshogy élte meg a helyzetet.

„Én tartottam a szereplőkkel a kapcsolatot a kezdetektől, és mindvégig figyeltünk arra, hogy hétköznapi emberként kezeljük őket. Szerintem ez is segített nekik abban, hogy közvetlenül tudtak beszélni a kamera előtt és nem ment át az egész egy egymás vállán síró sztorizásba."